Vasárnap a reggeli fényárban kötöztem útra sátramat a park felpuhult talajáról. A széles füves területet bokrok és fiatal fák ölelték körbe, biciklim a padnak támasztva várta az indulást.
Szélkerekek kócolták a lankadt levegőt, hosszasan, míg be nem erdősült a térség. Minden bizonnyal a legeldugottabb utakon értem a német főváros közelébe, lassan jutottam csak a belváros felé az élénkülő forgalomban. Az addigi könnyed tájékozódás keszekuszasággá lett, utak keresztezték egymást, váltak eggyé és külön, keresztezték egymást, váltak eggyé és váltak külön.
Ezen a napon került sor a rügeni Imre Müllerrel való első és második találkozásra. A brandenburgi térség szinte összefüggő nemzeti parkjait sűrű úthálózat és sok kisváros szövi át. Mikor déltájban, ebéd után keresgélve, az egyik nagyáruházhoz érkeztem, a deres halántékú, beesett szemű vándor már a felszerelését rendezgette, térképével bíbelődött. A cserzett arc, valamint a csomagjait beborító szennyeződések egy napokkal, talán hetekkel korábbi indulásról vallottak.
Mivel utamon ez volt az első alkalom, hogy egy kerékpáros utazóval szóba elegyedjek, kihasználtam a lehetőséget. Bemutatkozáskor megmosolyogtam, hogy bármilyen árulkodó volt is keresztneve, semmi különösebb kötődés sem fűzte a magyarokhoz. Elmondta, hogy Rügen szigetén lakik és éppen hazafelé tart egy belföldi túrából. Korábban nagyon sok helyre eljutott biciklivel, manapság a nyüzsgés inkább már közelebbi helyekre viszi.
Átkeltem a Fekete-Elsteren, tovább egy öreg vágányon át. Fűcsomók és kecses mezei virágok szöktek felfelé a talpfák mentén a zúzalékkő ágyásban. Hajtányok emlékeztették az utazót az egykori vasúti szakaszra, az útról látszódott az öreg állomásépület. Magasra ágaskodó nyírfák élénkzöld leveleiket hajtogatta a szellő, szigetes foltjaik megtörték az erdei fenyők rengetegét. A következő faluban, amely maga is az erdő része volt, ismerős férfi hajtotta kerékpárját a túloldali bicikliúton. Imre vidáman bólintott.
Néhány tíz kilométert közösen tettünk meg a mindjobban beépült térségben, a növekvő települések Berlin közelségét jelezték. Imre mesélt utazásairól, szeles sivatagokról, hullámzó hegyvidéki utakról, társas és magányos tekeréseiről. Régimódi vándor, útjairól kézzel írt levelekből, képeslapokból tájékozódhatunk, vagy személyes beszélgetéseken keresztül. A főváros előtt váltak el útjaink, vetett egy pillantást térképére és tovahajtott, elmosódott alakját elnyelte az első kanyarulat.
Néztem a Berlini Fal telerajzolt, mohaette vasbeton maradékát. Az eső utáni napsugarak égették a fal tetejét, átláthatatlanul, áthatolhatatlanul futott mellettem az egykori határ, esernyős járókelők sétáltak a tövében. Hiába hagytam el már napokkal Magyarországot, a valós határokat csak vékony kék lemezek jelezték, miközben ez a valótlan szörny a Keletet és Nyugatot még mindig elválasztotta, még ha csak jelképesen is, égették tetejét az alábukó Nap erős sugarai.
Domborzatában fellelhető változatosságon túl, Bohémia nem sokban különbözik Szászországtól, mint ahogyan Szászország sem Brandenburgtól, az pedig Mecklenburg-Előpomerániától. A táj az Elba felsőbb folyásától lágyan simul a Mecklenburgi-Tóhátság morénavidékén át a balti homokos turzásokig, Kelet és Nyugat összefonódik, egymásba folyik, csak a Vasfüggöny darabjai állnak kitörölhetetlenül és felülíródva Berlin egyes részein.
Mecklenburg-Előpomeránia bár lapos vidék, a leglaposabb Németországban, sok-sok tóval, vízfolyással, a síkságot olykor a jégkori morénasorok egészen dombossá düllesztik. A hepehupás vidéket a Skandináviából jég hátán ideszállított hordalékok töltötték meg, a homokos-kavicsos talajból itt-ott kiállnak a nagy vándorkövek, megmutatva a pleisztocén kori jeges munkálkodást.
A lilára, bordóra festett favázas, egykori Hanza-kereskedőházak kazettás ablakai fehéren világítottak az indigószín mennybolt alatt, egy távolabbi, tóparti városka fölé magasodó zöld dombon fekete, barna, tarka és rőt lovak legelésztek. Hűvös szél forgácsolta a malom szélkerekét, sóval telítődött a friss tengeri levegő. A felszáradó bazalt törmelékesre repedezett a kerekek alatt.
Rostock sétálóutcájában a korszakos kereskedőházak téglaépületeinek színpompás oromzatai ma is büszkén hirdetik a város korábbi nagy jelentőségét, gazdag múltját.
