Falster szigetének délutáni teaidős szürkeségébe futott be a komp, a csendes helyet rögvest fel is verte a zajos tömeg, majd azzal a gyorsasággal el is itta Dánia a hangoskodást.
Hosszas skandináv kalandom kezdetét vette, utak mentek jobbra, mentek balra, Északra. Orgonabokor nőtte körül a jelzőtáblát, piros és sárga tulipánok olvadtak a téglalábazatba, öreg, szalmafedeles kunyhót került balról a bekötő. A színskála teljes spektrumából élesen keveredtek a színek, később tompán rendeződtek szivárvánnyá.
Falster szigetéről Sjaellandra az 1937-ben átadott, három kilométernél is hosszabb Storstrom híd vitt a feloszló felhők alatt, s bár ott, mindenütt a beépült táj fogadott, alkonyatkor mégis nehezen találtam magamnak vizet, az a kevés üzlet, étterem mind zárva volt már.
A dán népség, szokásához híven, a munkát időben befejezve, családja körében tölti idejét, így késődélutánra már nemigen látni mozgolódást a kisebb városok, falvak utcáin. Szerencsémre azért találkoztam egy családdal, akik nemcsak vizet adtak, hanem meg is vendégeltek és be is fogadtak egy éjszakára. Az amúgy zárkózott vidékiek békés nagylelkűsége kedves kezdetét jelezte a skandináv utamnak.
A főút mellett futott a bicikliút, ugyanúgy szaggatott vonal választotta el középen a haladási irányokat. A Nap szégyenlősen fészkelődött a felhők fölül, burjánzó sárga virágözön repce lepte a sötétzöld halmokat. Ahogy ezen az alföldi vidéken utaztam, az út túloldalán feltűnt egy szélmalom. A fehérre festett, zsalugáterre emlékeztető lapátok tengelye egy bádogkupolában rögzült, alatta nyolcszögletű zsindelyes torony szélesedett a terméskő alapra.
Közelebb sétáltam a malomhoz az esőtől felpuhult ösvényen, miután a kerékpárt a falhoz támasztottam. A fészer mellől egy görnyedő alak köszöntött, az idős hölgy a zöldségeskertet rendezgette. Munkáját felfüggesztve mosolygósan hozta a Herluflille névre keresztelt szélmalom kulcsait, hogy bemutassa e múzeumot; és elmondja férje, apósa és a nagyapa történetét. A Larsen család történetét.
A Larsen család három generáción át szolgálta a közösséget e malom üzemeltetésével, az építmény befogadó részén kitüntetett helyen díszelegnek a férfiak portréi. A legifjabb közülük, Helge, 2012-ben hunyt el 95 éves korában, a család hagyatékát özvegye kezeli, gondozza a kertet és fenntartja a malmot a látogatóknak, így őrzi az ősök emlékét. Recsegett a hajópadló, nyikordultak a lépcsőfokok, ahogy feljebb léptünk, fel az őrlőműhöz, mely rendkívüli állapotában még ma is működőképes, habár csak kiállítási tárgy az épület.
Miközben nézelődtem és készítettem néhány fényképet, a hölgy, akit Esthernek hívtak, elmesélte apósa, Valdemar, egy igen nehéz estéjét. Napok óta tudvalevő volt, hogy nagy vihar közeleg a tengerről, mindenkit óva intettek attól, hogy kimozduljon, elhagyja otthonát. Többé-kevésbé fel is készültek a környékbeliek, hogy amit rögzíteni kell, azt rögzítsék, amit pedig kilazítani, az lazán is álljon. Az amúgy is szeles vidéken ez már csak természetes, mondta Esther, így mire a viharfelhők felgyülemlettek, nagyjából rendben is volt minden. Vacsoraidőre eleredt az eső, s tombolt a szél, Valdemar a kikötözött szélkerék felől súlyos morajlást hallott. Kérlelték, de visszatartani nem lehetett, kifutott és látta, hogy a kötél elszakadt. Sietett menteni a menthetőt az égszakadásban. Felért az emeleti kiszögellésre, próbálta megállítani a propellerként forgó lapátokat. Küszködött, nyújtózkodott, fogást azonban nem talált, a rögzítőkötelek ficánkoltak az égben; közben pedig villám csapott a kupolába. A fényesség fehérre festette a malmot, a csapás széthasította a lapátkereket, melynek egy nagyobb darabja épp Valdemar elé esett. Mivel ő ezzel már nem sok mit tudott akkor éjszaka tenni, visszament a házba és befejezte a vacsoráját.
A korábbi esős napok után a napsütésben gyorsan száradt a kiterített sátram, a delelőt egy kis kereszteződés mellett töltöttem, ahol a ritkás erdő parkszerűen, egy gyepes szögletre változott. Naestved, Ringsted, mint afféle kötelező ellenőrzőpontok maradtak el mögöttem, Roskildében is csak a katedrális környékét jártam. A favázas házak meszelt falai még sötétlettek a nedvességtől az árnyékos oldalakon.
